

2010. augusztus 6-7-én (péntek-szombat) kerül megrendezésre az I. Szabó Tanya Napok Szarvaskenden, a Szabó Tanyán. A program alaprendezvényén, a 16 csapatos Strandfoci bajnokságon kívül minden korosztály számára szolgálunk elfoglaltsággal, szórakozással.
A STRANDFOCI BAJNOKSÁG ELMARAD!
Az első alkalommal megrendezendő Strandfoci bajnokságban 16 csapat szerepel, melynek első 3 helyezettje pénzdíjazásban, míg győztese a két nap eredményei alapján vándorserlegben részesül. Természetesen jutalmazzuk a legötletesebb nevű csapatot, a gólkirályt, a legjobb kapust és játékost is. Büntetőrúgó verseny is lesz, melynek első 3 helyezettje szintén jutalmazásban részesül. Terveink között szerepel egy gálameccs is, mely a háromszoros magyar bajnok, hatszoros kupagyőztes MJUS-Fortress Körmend kosárlabda csapat játékosai és a "rendezők" között zajlana a szombati döntő előtt.
Sporton kívül szabadidős tevékenységekkel is szolgálunk az érdeklődők számára. Lehetőség lesz lovaglás, lovas kocsikázás, csocsó, darts, billiárd, ping-pong igénybevételére. Lovak simogatása és etetése is lehetséges, a kicsik pónikon való lovaglást is kipróbálhatják. A gasztronómia virtuózai péntek délután kellemes illatokkal, ínycsiklandó ízekkel kápráztathatják el az érdeklődőket és a zsűri tagjait főzőverseny keretében.
Mindkét nap este (vagy éjszaka) rápihenünk kis zenés kikapcsolódással a következő napra. Péntek este karaoke verseny veszi kezdetét, ahol a jó hangú vagy csak énekelni szeretők próbálhatják ki tehetségüket. Szombat este 6 órától a színpadon - a strandfoci eredményhirdetése után - elsőként Kovács Miklós gyerek-country műsora következik, majd amatőr zenekarok (Jezy, Sunbird, Soulwave) veszik át a szerepet. Az est fénypontja a volt LORD-tag, Vida Ferenc zenekarának, a Vida Rock Bandnek koncertje lesz. Hajnalig pedig a még szuflával bírók folytathatják a mulatozást, szórakozást - míg el nem fáradnak Duki rock bulijában. Aki kevésbé bírja, szálláshelyeinket is igénybe veheti. A természetet kedvelők sátorozhatnak, míg mások a kulturáltan kialakított szobákban hajthatják álomra fejüket.
Reméljük, felkeltettük mindenki érdeklődését és találkozunk az I. Szabó Tanya Napokon.
További információ a http://www.szabotanya.hu/ internetes oldalon.